A Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde óvodakertje egy újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen intézményünk az „Iskolakertekért Alapítvány” által kiírt Országos Iskola- és Óvodakert Fejlesztési Program VI. ütemének egyik nyertese lett. Különösen nagy öröm számunkra, hogy tavalyi sikertelen pályázatunk után idén újra próbálkoztunk, és most végre elnyernünk a támogatást- osztotta mg a jó hírt olvasóinkkal Rendné Pocsai Izabella főigazgató.
Hogyan valósul meg a program?
Pásztor Róbertné, azaz Betti óvó néni volt a kezdeményezés ötletgazdája. Részt vesz minden munkafolyamatban, a kezdeti fázistól, a pályázat elkészítésén keresztül az ágyások kialakításában és majd a fenntartásban is. A program 2025. február 1. és 2025. szeptember 30. között zajlik, és az intézmények három évig kötelesek fenntartani az óvodakertet és a hozzá kapcsolódó tevékenységeket. A kezdeti lépésekhez az alapítvány egységes eszközcsomagot biztosít, amely magában foglalja az induláshoz szükséges alapeszközöket és egy magcsomagot is. Az eszközök beszerzése már folyamatban van, és várhatóan 2025 márciusának második felében érkeznek meg.

Az óvodakert kialakítását és művelését március elejéig el kell kezdeni, amint a szerszámok megérkeznek. A munkát tapasztalt iskolakertész szakemberek segítik online és telefonos tanácsadással, valamint rendszeres műhelymunkákkal.
Pedagógiai és kertészeti mentorálás
A program során nemcsak kertészeti, hanem pedagógiai mentorálás is biztosított. Az Iskolakertekért Alapítvány munkatársai segítenek abban, hogy az óvodakert szervesen beépüljön a pedagógiai programba, és a gyermekek minél többet tanulhassanak belőle.
Rendezvények és ünnepségek
A program futamideje alatt az Energiaügyi Minisztérium támogatásával országos nyilvánosságú kert- és eszközátadó ünnepségeket is szerveznek. Emellett 2025 szeptemberében Budapesten egy személyes zárórendezvényen minden résztvevő intézmény bemutathatja saját kertjének fejlődését egy kiállítás keretében.
Az óvodakert közösségi összefogással valósul meg
A Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde óvodakertjének előkészületeit és megvalósítását számos támogató segítette, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani:
-
Fatelep Kulcs – biztosította a faanyagot és a csavarokat az ágyásokhoz
-
Pásztor Róbert – előkészítette a faanyagot (méretre vágás, alapozás, összeszerelés)
-
Kukucska család – jó minőségű, tápanyagdús földet biztosított
-
Somogyi család – komposzttal segítette a munkát
-
Móró Péter – csíráztató tálcákat és magokat ajánlott fel
-
Kulcs Községi Önkormányzata – lenolaj kencét és gumilapokat biztosított az ágyások körberakásához
-
A Kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde munkaközösségének – akik aktívan részt vettek a projekt minden szakaszában
-
A Micimackó, Nyuszi, Füles, Malacka és Tigris csoportok aktív szülői közössége – akik fáradhatatlanul dolgoztak a fizikai megvalósítás során
Ez a közös munka példaértékű összefogást mutatott, és bebizonyította, hogy egy ilyen fontos, a gyermekek fejlődését segítő kezdeményezés megvalósításában az egész kulcsi közösség részt vállalhat.
Online nyomon követhető a kert fejlődése
A program részeként minden nyertes intézménynek 2025. május 30-ig létre kell hoznia egy „Óvodakert” menüpontot a honlapján, ahol az érdeklődők nyomon követhetik a kert fejlődését és az aktuális eseményeket. Ez nálunk a következő webhelyen elérhető: https://kulcsiovoda.hu/ . Évente legalább három alkalommal fényképes beszámolókat kell megosztani, így a szülők és támogatóink is betekintést nyerhetnek az óvodakert életébe.
Bízunk benne, hogy a program nemcsak az óvodánk környezetét teszi szebbé, hanem a gyermekek természethez való kötődését is erősíti, és egy életre szóló élményt nyújt számukra. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ennek a csodálatos kezdeményezésnek a megvalósításához!